beleáll
a tejszínű
reggelbe,
néma csillagok
merednek
az ábécét mormoló
napkorong tengerre.
Nézd!
A szúnyog a falon…
tegnap még
mosolygott,
később
a lábszagú estben
más dimenzióba
zárkózott.
Így van ez.
Néhány
félretett csók
ölelés helyett,
hadd fűszerezze
a már amúgy is
elsózott életet,
s a neonlétre
szenderült
bűbájos
gyermekek
Nem mindegy?!
Ki figyelne rád,
ha a magad
tükrét sem
nézheted.
Mondd!
Ennyi az egész,
amiért érdemes?
